ENERGIAÜGYI MINISZTÉRIUMKözlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztálypályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
Közlekedési igazgatási ügyintéző
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály Közlekedési Igazgatási Osztály vonatkozásában a közúti közlekedési nyilvántartással kapcsolatos jogi-igazgatási feladatok ellátása. 1. Ellátja a járműnyilvántartással kapcsolatos, a Nyilvántartó hatáskörébe tartozó feladatokat. 2. Részt vesz a közlekedési igazgatási hatóságok (kormányablakok) járműnyilvántartással kapcsolatos tevékenységének, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok helyességének ellenőrzésében, a közlekedési igazgatási hatóságok szakmai munkájának segítésében. 3. Kivizsgálja, megválaszolja a szakterülethez kapcsolódó beadványokat, megkereséseket. 4. Részt vesz a szakterülethez kapcsolódó jogszabály-tervezetek véleményezésében, módosítások kezdeményezésében és előkészítésében, továbbá a jogszabály-módosításokból adódó, szakterületet érintő feladatok, informatikai fejlesztések megvalósításában. 5. Részt vesz a szakterületi állásfoglalások, módszertani útmutatók, tájékoztatók, oktatási anyagok elkészítésében.
FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Álláshirdető szervezet bemutatása: Energiaügyi Minisztérium, Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): Személyes adatainak kezelése a 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet 6. cikk (1) bekezdés a) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-5 oldalon.
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, Egyetemi végzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
- Felhasználói szintű MS Office ismerete (irodai alkalmazások)
- A pályázó nyilatkozata arról, hogy hozzájárul önéletrajzának a toborzási adatbázisba történő felvételéhez, és a későbbiekben történő felhasználásához
- Ön jelentkezésének elküldésével egyidejűleg tudomásul veszi, hogy az Energiaügyi Minisztérium az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából – nyilvántartja és kezeli.
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
Jogi, közigazgatási felsőfokú végzettség
Előnyt jelentő személyes kompetenciák: hatékony munkavégzés, jó kommunikációs készség, önállóság, jó probléma-megoldó készség, irodai informatikai rendszerek - alkalmazások ismerete
A közigazgatásban, különösen kormányablakban/okmányirodában, közlekedési igazgatási területen szerzett szakmai tapasztalat
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
Három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.10.20. 00:00
Pályázat benyújtásának módja:
Elektronikus úton a palyazat@em.gov.hu e-mail címen keresztül.
A pályázat elbírálásának módja: A jelentkezők szűrése az önéletrajz és a motivációs levél alapján történik. Minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, a hiányosan beküldött pályázati anyagot nem tekintjük érvényes pályázatnak.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.10.31. 00:00
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.11.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.09.29.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.