ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUMÚt - és Vasútépítésért Felelős Helyettes Államtitkárságpályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
Műszaki ellenőr / közlekedési építmények útépítés Hajdú-Bihar Vármegye
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Ellátja az állami beruházások megvalósítására irányuló építőipari kivitelezési tevékenység során a műszaki ellenőrzési és kapcsolódó feladatokat a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, műszaki előírások, szabványok, szerződésben foglaltak betartásának ellenőrzését, különösképpen az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009 (IX.15.) Korm. rendeletben foglaltak szerint. Közreműködik a projektek szerződéseinek teljesítése során előálló műszaki szaktudást igénylő kérdésekkel és ügyekkel összefüggő vélemény kialakításában, valamint a változások kezelésében. Kapcsolatot tart és együttműködik projektek előkészítésében, megvalósításában a beosztásának megfelelő szinten a szervezet munkatársaival, a szervezeti egység feladatait érintő kérdésekben az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékes társfőosztályaival és külső partnereivel. Részt vesz a kivitelezéshez kapcsolódó feladatok mellett a beruházások előkészítési folyamatai során, az engedélyezési és kiviteli tervek véleményezési feladataiban az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény 39. § (3) bekezdése és 20. §-a alapján. Meghatározott projektek esetében a szakági műszaki ellenőrzési feladatokat ellátja, a műszaki ellenőrzéséhez kapcsolódó ügytípusokat elvégzi, a megvalósítást támogatja. Feladata a projektek előkészítésében, megvalósításában való együttműködés a projektre kijelölt mérnökkel, szükség esetén kooperációkon, egyeztetéseken való részvétel. Feladata a projektek megvalósítása során felmerülő egyéb problémák elhárításához szükséges intézkedések megtétele, jelentéstétel, adatszolgáltatás. Egyaránt várjuk a már tapasztalatot szerzett jelentkezők és pályakezdők pályázati anyagát is.
Betöltendő állás szakmacsoportja: közlekedés
FEOR besorolás: 3910 Egyéb ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Álláshirdető szervezet bemutatása: Az Építési és Közlekedési Minisztériumban azon dolgozunk, hogy fenntartható és élhetőbb környezetet teremtsünk az ország számára. Céljaink között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, amely hatékonyabbá teszi a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttatja a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat. Ha szeretnél aktívan hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, és részese lenni egy dinamikus és összetartó közösségnek csatlakozz hozzánk!
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A besorolás, az illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2024. (V. 9.) ÉKM KÁT utasításban foglaltak alapján történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-6 oldalon elérhető.
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Általános műszaki (mérnöki) képzés, tovább nem bontható, Felsőfokú végzettség (mérnöki szakirány)
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
műszaki ellenőri és/vagy felelős műszaki vezetői jogosultság
számítógépes felhasználói ismeretek (Microsoft Office, Outlook, Internet),
rugalmasság, terhelhetőség, jó alkalmazkodó képesség
jó szervező, kommunikációs és problémamegoldó készség,
gyakorlatias feladatértelmezés,
pontos, precíz, igényes munkavégzés,
megbízhatóság, lojalitás,
stressztűrő képesség.
Járművezetői engedély kategória: B
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B
Egyéb pályázati előnyök:
közlekedési beruházások fejlesztése terén, mérnöki műszaki ellenőrzésben továbbá közigazgatásban szerzett tapasztalat
állami és/vagy önkormányzati építési beruházásokban szerzett tapasztalat
építési napló ismeretek
analitikus gondolkodás, rendszerszemlélet
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
Hatékony munkavégzés (alap)
Kommunikációs készség (alap)
Szervezőkészség, koordináció (ügyintézői)
Terhelhetőség (egyéb)
Eredményorientáció és motiváltság (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
Adatkezelési nyilatkozat
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.09.13. 23:59
Pályázat benyújtásának módja:
A pályázatokat elektronikus úton kérjük benyújtani a toborzas@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül, a tárgyban a munkakör/feladatkör és a Közszolgállás sorszám megjelölésével.
A pályázat elbírálásának módja: Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a jelentkezőket írásban értesítjük. Határidőn túl, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.09.27. 23:59
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.10.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.08.16.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.