s s s s
s

ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM
Út - és Vasútépítésért Felelős Helyettes Államtitkárság

pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

Műszaki titkár (Szabolcs – Szatmár – Bereg Vármegye)

Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
  • Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Ellátja az állami beruházások megvalósítására irányuló építőipari kivitelezési tevékenység előkészítése, kivitelezése, elszámolása, műszaki képviselete során, a szervezeti egységek munkatársainak tevékenységén keresztül, a projektek műszaki dokumentálását, adatszolgáltatást, a projekttel kapcsolatos egyeztetések szervezését, műszaki adminisztrációs feladatok elvégzését, nyomonkövetését, nyilvántartását. Kapcsolatot tart és együttműködik projektek előkészítésében, megvalósításában a beosztásának megfelelő szinten a szervezet munkatársaival, a szervezeti egység feladatait érintő kérdésekben az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékes társfőosztályaival és külső partnereivel. Részt vesz a kivitelezéshez kapcsolódó feladatok mellett a beruházások előkészítési folyamatai során, az engedélyezési és kiviteli tervek véleményezési feladataiban, megvalósításában való együttműködés a projektre kijelölt mérnökkel, műszaki ellenőrökkel, szükség esetén kooperációkon, egyeztetéseken való részvétel. Feladata a projektek megvalósítása során felmerülő egyéb problémák elhárításához szükséges intézkedések megtétele, jelentéstétel, adatszolgáltatás. Egyaránt várjuk a már tapasztalatot szerzett jelentkezők és pályakezdők pályázati anyagát is.
  • Betöltendő állás szakmacsoportja: közlekedés
  • FEOR besorolás: 3910 Egyéb ügyintéző
  • Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
  • Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
  • Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
  • Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
  • Munkavégzés helye: Nyíregyháza
  • A munkavégzés pontos helye:
  • Nyíregyháza
  • Álláshirdető szervezet bemutatása: Az Építési és Közlekedési Minisztériumban azon dolgozunk, hogy fenntartható és élhetőbb környezetet teremtsünk az ország számára. Céljaink között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, amely hatékonyabbá teszi a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttatja a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat. Ha szeretnél aktívan hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, és részese lenni egy dinamikus és összetartó közösségnek csatlakozz hozzánk!
  • A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A besorolás, az illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2024. (V. 9.) ÉKM KÁT utasításban foglaltak alapján történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-6 oldalon elérhető.
  • Feltételek, előnyök
  • Pályázati feltételek
  • Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • Elvárt végzettség/képesítés:
  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma - középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség , Műszaki, ipari és építőipari képzések, m.n.s., Középfokú végzettség, építőipari irányultság
  • Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • számítógépes felhasználói ismeretek (Microsoft Office, Outlook, Poszeidon, Internet),
  • rugalmasság, terhelhetőség, jó alkalmazkodó képesség,
  • jó szervező, kommunikációs és problémamegoldó készség,
  • gyakorlatias feladatértelmezés,
  • pontos, precíz, igényes munkavégzés,
  • megbízhatóság, lojalitás,
  • stressztűrő képesség.
  • Járművezetői engedély kategória: B
  • Pályázat elbírálása során előnyt jelent
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Általános műszaki (mérnöki) képzés, m.n.s., Felsőfokú végzettség (mérnöki szakirány)
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B
  • Egyéb pályázati előnyök:
  • állami és/vagy önkormányzati építési beruházásokban szerzett tapasztalat
  • közigazgatásban szerzett tapasztalat
  • analitikus gondolkodás, rendszerszemlélet
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
  • Hatékony munkavégzés (alap)
  • Kommunikációs készség (alap)
  • Szervezőkészség, koordináció (ügyintézői)
  • Terhelhetőség (egyéb)
  • Eredményorientáció és motiváltság (egyéb)
  • A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  • Adatkezelési nyilatkozat
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2025.09.13. 23:59
  • Pályázat benyújtásának módja:
  • A pályázatokat elektronikus úton kérjük benyújtani a toborzas@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül, a tárgyban a munkakör/feladatkör és a Közszolgállás sorszám megjelölésével.
  • A pályázat elbírálásának módja: Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a jelentkezőket írásban értesítjük. Határidőn túl, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni.
  • A pályázat elbírálásának határideje: 2025.09.27. 23:59
  • Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.10.01.
  • Publikálás tervezett időpontja: 2025.08.16.
  • A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.
s s s s