ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUMÚt - és Vasútépítésért Felelős Helyettes Államtitkárságpályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
Műszaki titkár (Szabolcs – Szatmár – Bereg Vármegye)
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Ellátja az állami beruházások megvalósítására irányuló építőipari kivitelezési tevékenység előkészítése, kivitelezése, elszámolása, műszaki képviselete során, a szervezeti egységek munkatársainak tevékenységén keresztül, a projektek műszaki dokumentálását, adatszolgáltatást, a projekttel kapcsolatos egyeztetések szervezését, műszaki adminisztrációs feladatok elvégzését, nyomonkövetését, nyilvántartását. Kapcsolatot tart és együttműködik projektek előkészítésében, megvalósításában a beosztásának megfelelő szinten a szervezet munkatársaival, a szervezeti egység feladatait érintő kérdésekben az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékes társfőosztályaival és külső partnereivel. Részt vesz a kivitelezéshez kapcsolódó feladatok mellett a beruházások előkészítési folyamatai során, az engedélyezési és kiviteli tervek véleményezési feladataiban, megvalósításában való együttműködés a projektre kijelölt mérnökkel, műszaki ellenőrökkel, szükség esetén kooperációkon, egyeztetéseken való részvétel. Feladata a projektek megvalósítása során felmerülő egyéb problémák elhárításához szükséges intézkedések megtétele, jelentéstétel, adatszolgáltatás. Egyaránt várjuk a már tapasztalatot szerzett jelentkezők és pályakezdők pályázati anyagát is.
Betöltendő állás szakmacsoportja: közlekedés
FEOR besorolás: 3910 Egyéb ügyintéző
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
Álláshirdető szervezet bemutatása: Az Építési és Közlekedési Minisztériumban azon dolgozunk, hogy fenntartható és élhetőbb környezetet teremtsünk az ország számára. Céljaink között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, amely hatékonyabbá teszi a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttatja a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat. Ha szeretnél aktívan hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, és részese lenni egy dinamikus és összetartó közösségnek csatlakozz hozzánk!
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A besorolás, az illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2024. (V. 9.) ÉKM KÁT utasításban foglaltak alapján történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-6 oldalon elérhető.
Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma - középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség , Műszaki, ipari és építőipari képzések, m.n.s., Középfokú végzettség, építőipari irányultság
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
számítógépes felhasználói ismeretek (Microsoft Office, Outlook, Poszeidon, Internet),
rugalmasság, terhelhetőség, jó alkalmazkodó képesség,
jó szervező, kommunikációs és problémamegoldó készség,
gyakorlatias feladatértelmezés,
pontos, precíz, igényes munkavégzés,
megbízhatóság, lojalitás,
stressztűrő képesség.
Járművezetői engedély kategória: B
Pályázat elbírálása során előnyt jelent
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:
6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Általános műszaki (mérnöki) képzés, m.n.s., Felsőfokú végzettség (mérnöki szakirány)
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B
Egyéb pályázati előnyök:
állami és/vagy önkormányzati építési beruházásokban szerzett tapasztalat
közigazgatásban szerzett tapasztalat
analitikus gondolkodás, rendszerszemlélet
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
Hatékony munkavégzés (alap)
Kommunikációs készség (alap)
Szervezőkészség, koordináció (ügyintézői)
Terhelhetőség (egyéb)
Eredményorientáció és motiváltság (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
Adatkezelési nyilatkozat
A pályázat benyújtásának határideje: 2025.09.13. 23:59
Pályázat benyújtásának módja:
A pályázatokat elektronikus úton kérjük benyújtani a toborzas@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül, a tárgyban a munkakör/feladatkör és a Közszolgállás sorszám megjelölésével.
A pályázat elbírálásának módja: Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a jelentkezőket írásban értesítjük. Határidőn túl, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni.
A pályázat elbírálásának határideje: 2025.09.27. 23:59
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2025.10.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2025.08.16.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.