URL: http://www.mernokallasok.hu/si/mernok-allas/allas/34817/

ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM
Út - és Vasútépítésért Felelős Helyettes Államtitkárság

pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

Vezető mérnök / közlekedési építmények (Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Dél-Alföld Régiók)

Munkakör/feladatkör betöltésére.
Részletek
  • Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az állami beruházások megvalósításához kapcsolódó építőipari kivitelezési tevékenységek során a munkatárs fő feladata a mérnöki, lebonyolítási, műszaki ellenőrzési és ezekhez kapcsolódó feladatok ellátása, különös tekintettel a vonatkozó jogszabályok, hatósági és műszaki előírások, szabványok, valamint a szerződéses feltételek – különösképpen a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet – maradéktalan betartásának ellenőrzésére. A meghatározott projektek kivitelezési fázisát teljeskörűen koordinálja, biztosítva a mérnöki bonyolítást és a műszaki ellenőrök munkájának közvetlen irányítását. Közreműködik a projektek során felmerülő, műszaki szaktudást igénylő kérdések megválaszolásában, a szerződéses teljesítés során jelentkező változások kezelésében, valamint aktívan részt vesz a problémák elhárításához szükséges intézkedések megtételében. Feladatkörébe tartozik továbbá a kivitelezési fázishoz kapcsolódó jelentéstétel, adatszolgáltatás, a projektek műszaki és pénzügyi nyomon követése, illetve a műszaki adminisztrációs tevékenységek ellátása. Szükség esetén részt vesz a közbeszerzési eljárások lebonyolításában is. A beruházások előkészítési szakaszában közreműködik az engedélyezési és kiviteli tervek véleményezésében a 2023. évi LXIX. törvény 39. § (3) bekezdése és 20. §-a alapján. A projektek kivitelezési szakaszának lezárásában és az aktiválás folyamatában szintén szerepet vállal. A munkavégzés során szoros kapcsolatot tart a szervezet munkatársaival, az Építési és Közlekedési Minisztérium érintett társfőosztályaival, valamint a külső partnerekkel, biztosítva az előkészítés és megvalósítás során a hatékony együttműködést. Új kollégáinkat az alábbi regionális irodáinkba keressük: Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd, Pécs és Kecskemét.
  • Betöltendő állás szakmacsoportja: műszaki
  • FEOR besorolás: 2910 Egyéb magasan képzett ügyintéző
  • Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb
  • Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
  • Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
  • Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
  • Munkavégzés helye: Budapest
  • A munkavégzés pontos helye:
  • Budapest, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd, Pécs, Kecskemét
  • Álláshirdető szervezet bemutatása: Az Építési és Közlekedési Minisztériumban azon dolgozunk, hogy fenntartható és élhetőbb környezetet teremtsünk az ország számára. Céljaink között szerepel egy olyan országépítési struktúra kialakítása, amely hatékonyabbá teszi a beruházások megvalósulásának útját, illetve helyzeti előnyhöz juttatja a magyar építészeket és a magyar tulajdonú vállalatokat. Ha szeretnél aktívan hozzájárulni Magyarország fejlődéséhez, és részese lenni egy dinamikus és összetartó közösségnek csatlakozz hozzánk!
  • A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A besorolás, az illetmény, valamint egyéb juttatások megállapítása, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény, valamint az Építési és Közlekedési Minisztérium Közszolgálati Szabályzatáról szóló 1/2024. (V. 9.) ÉKM KÁT utasításban foglaltak alapján történik. Az adatkezeléssel kapcsolatos információk és a nyilatkozattételhez szükséges sablon a https://kormany.hu/dokumentumtar/adatkezelesi-tajekoztato-6 oldalon elérhető.
  • Feltételek, előnyök
  • Pályázati feltételek
  • Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Erkölcsi bizonyítvány
  • Elvárt végzettség/képesítés:
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Műszaki, ipari és építőipari képzések, tovább nem bontható, Szakirányú (mérnöki) felsőfokú végzettség
  • Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 3
  • Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  • műszaki ellenőri és/vagy felelős műszaki vezetői jogosultság
  • számítógépes felhasználói ismeretek (Microsoft Office, Outlook, Internet),
  • vezetői attitűd, projektmenedzsment szemlélet
  • rugalmasság, terhelhetőség, jó alkalmazkodó képesség,
  • jó szervező, kommunikációs és problémamegoldó készség,
  • gyakorlatias feladatértelmezés,
  • pontos, precíz, igényes munkavégzés,
  • megbízhatóság, lojalitás,
  • stressztűrő képesség.
  • Járművezetői engedély kategória: B
  • Pályázat elbírálása során előnyt jelent
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Nem
  • A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
  • Egyéb pályázati előnyök:
  • közlekedési beruházások fejlesztése terén, mérnöki műszaki ellenőrzésben továbbá közigazgatásban szerzett tapasztalat
  • állami és/vagy önkormányzati építési beruházásokban szerzett tapasztalat
  • építési napló ismeretek
  • analitikus gondolkodás, rendszerszemlélet
  • A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  • Adatkezelési nyilatkozat
  • A pályázat benyújtásának határideje: 2025.11.30. 23:59
  • Pályázat benyújtásának módja:
  • A pályázatokat elektronikus úton kérjük benyújtani a toborzas@ekm.gov.hu e-mail címen keresztül, a tárgyban a munkakör/feladatkör és a Közszolgállás sorszám megjelölésével.
  • A pályázat elbírálásának módja: Amennyiben a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek a jelentkező megfelelt, továbbá a pályázat a munkáltató figyelmét felkeltette, szóbeli meghallgatásra kerül sor. A pályázat eredményéről a jelentkezőket írásban értesítjük. Határidőn túl, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat nem áll módunkban figyelembe venni.
  • A pályázat elbírálásának határideje: 2025.12.15. 23:59
  • Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.01.01.
  • Publikálás tervezett időpontja: 2025.10.18.
  • A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.